Boldogság Coach

Mi a lényegi különbség egy gyermek és egy felnőtt gondolkodásában…ahogy a vágyait kezeli, ahogy hisz a teremtőerejében. A gyermek számára nem létezik lehetetlen, amit kigondol, akár egy játék során, arról tökéletesen elhiszi, hogy meg is tudja valósítani. Tudja, hogy megvan hozzá az ereje, a tudása és a saját valóságának részeként kezeli. Ezzel szemben a felnőttek úgy gondolkodnak, mintha a vágy egy tőlük különálló elképzelés lenne, aminek a megvalósításához külső erő szükségeltetik. Persze a vágyak is többfélék lehetnek, irányulhatnak anyagi dolgokra, illetve érzelmi életünkkel is kapcsolatban állhatnak. Az anyagi javak irányába mutató vágyak esetében ki is mondjuk, hogy a megvalósítás tőlünk független ( ha több lenne a fizetésem, akkor tudnék venni egy új házat). Vagyis, ha a munkáltató többet fizetne, akkor megvehetném…ezzel szemben úgy is gondolkodhatnék, ha keresek egy jobban fizető állást, két év múlva le tudom cserélni a lakásom.) Az érzelmi alapú vágyaknál is tetten érhető ugyanez a megközelítés (ha csinosabbnak születtem volna, akkor most már párkapcsolatban élnék…a másik verzió szerint, ha kihozom magamból a lehető legtöbbet és nyitott leszek, akkor biztosan megtalálom a páromat)
Hatalmas különbség van a kétféle megközelítésben, az egyikben tőlem függetlenül alakulnak a dolgok, én pusztán az elszenvedő alany vagyok, a másikban én vagyok az irányító és a teremtő, aki megfelelő erővel és tudással rendelkezik ahhoz, hogy a vágyait valóra váltsa.

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com

Talán mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a hozzánk közelálló embereket tudattalanul is felruházzuk olyan tulajdonságokkal, melyek a valóságban nem léteznek. Olykor jobbnak, őszintébbnek, udvariasabbnak, megbízhatóbbnak, erősebbnek stb. gondoljuk a párunkat, a barátunkat, esetleg a munkatársunkat. Ez az állapot egészen hosszú ideig fennmaradhat, aztán bekövetkezik az a pillanat, amikor a másikat illúziók nélkül látjuk meg.
A felismerést általában kiábrándulás, de legalább is csalódottság követi, holott a másik ember ugyanolyan volt mindvégig, pusztán mi láttuk többnek.

Vajon miért vetítettük bele mindazt a szépet, ami valójában nem is volt benne? Bármilyen kiábránditóan hangzik, de ez számunkra minden bizonnyal valamilyen előnnyel járt. Vegyünk egy példát…ha én nem érzem magam elég erősnek, de a páromban mindezt meglátom ( illetve meg szeretném látni) , akkor a kapcsolat számomra biztonságot ad, úgy érezhetem, hogy ami belőlem hiányzik, azt a másik fél tökéletesen pótolni tudja, így én barátságban maradhatok a félelmeimmel. Vagyis nem kell kilépnem a komfortzónámból, mert a másik fél mankót ad számomra.
Igen ám, de általában bekövetkezik az a pillanat, amikor lehull a lepel, ilyenkor változik meg a kapcsolat minősége, hiszen amit eddig olyan jónak láttunk, számunkra ideálisnak, az hirtelen megfakul. Első nekifutásra nagy valószínűséggel a másikat fogjuk hibáztatni, majd az igazi felismerés akkor ér utol minket, ha önvizsgálatot tartunk. Ekkor döbbenünk rá, hogy a saját gyengeségeinket próbáltuk ellensúlyozni a másik ember által. Jó volt elbújni a szárnyai alatt…de ahogy a madárfiókáknak is ki kell repülniük a fészekből, úgy nekünk is meg kell tanulnunk kilépni a komfortzónánkból és szembenézni a félelmeinkkel, gyengeségeinkkel. Ezután már nincs más dolgunk mint egyre beljebb merészkedni az általunk veszélyesnek tartott “életbe.”

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com

Megtalálni azt az embert, aki mindenben társ, nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Hosszú évek óta folyamatosan nő a szinglik száma, illetve szintén növekvő tendenciát mutat a válások száma is, ezzel  szemben házasságot egyre kevesebben kötnek.A statisztikai adatok egyre szomorúbb képet festenek és pozitiv irányú változás mostanában talán nem is várható, ahhoz teljes szemléletváltásra lenne szükség.
A párkeresés nem is olyan egyszerű feladat, sőt az évek előre haladásával egyre nehezebbnek bizonyul. Minél idősebb valaki annál több elvárással indul neki egy kapcsolatnak, már nem elégiti ki pusztán a testi vonzalom, előtérbe kerül az egzisztencia, a megfelelő képzettség stb. Vajon ezeknek a tényezőknek a megléte garantálja-e, hogy a kapcsolat megfelelően fog müködni…a válasz nem.
Ahhoz, hogy két ember harmóniában tudjon élni, sokkal több kell, bizonyos területeken már kezdetektől szükséges az összeillőség.
Fontos, hogy hasonló értékrenddel, érdeklődési körrel rendelkezzenek, találjanak olyan kapcsolódási pontokat, mely mindkettőjüket örömmel tölti el. Szintén elengedhetetlen, hogy hasonlóan gondolkozzanak a vallásról, spiritualitásról, hiszen ezek olyan elemek, melyek nem csak kettejük kapcsolatát befolyásolják, hanem a gyermeknevelésben is fontos szerepet játszanak. Szintén elengedhetetlen kellék a hatékony konfliktuskezelés, a problémák minél gyorsabb kikommunikálása és azok korrekt megoldása. Az őszinteség és a bizalom alapkövek egy párkapcsolatban, ezek megléte nélkül nem várható, hogy a kapcsolat hosszútávon müködőképes legyen. Nagyon fontos elem az érzelmi intelligencia (EQ), ami nem keverendő össze az IQ-val, hiszen ha a pár tagjai fényévekre vannak egymástól EQ tekintetében, akkor soha nem lesz meg az összhang, a magasabb EQ-val rendelkező fél nehezen fogja tolerálni párja megnyilvánulásait. Egy másik lényeges szempont, hogy hosszútávú céljaik ne keresztezzék egymást..pl. gyermekvállalás, otthonteremtés, karrier.
Amit még érdemes megemliteni, hogy mindkét fél folyamatosan változik egy kapcsolatban, ez a változás akkor lesz pozitiv hatással mindkettejükre, ha közel azonos ütemben képesek fejlődni, önmagukon dolgozni. Ehhez nagyon fontos az önismeret, önvizsgálat és a tudatosságra törekvés.
Ezeket a tulajdonságokat, értékeket nem lehet senkiből kierőszakolni, vagy rendelkezik vele az illető, vagy nem, viszont segiteni lehet őt a fejlődésben, ehhez szükséges a másik iránt érzet szeretet és elfogadás.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/keresem-a-parom/

Azt gondolom szerencsésnek  mondhatja magát, aki rátalál arra útra, ami őt boldoggá teszi, amiben ki tud teljesedni. Nagyon kevesen vannak, akik tudatosan keresik a nekik megfelelő életpályát, a többség inkább sodródik, vagy éppen a környezetétől várja az instrukciókat, hogy mit tegyen, mivel foglalkozzon. Tulajdonképpen már 14 évesen ismerni kellene magunkat annyira, hogy jó döntést hozzunk, azt a hivatást válasszuk, ami tényleg testhezálló, amit ránk szabtak. Ennek az esélye azonban elég minimális, kevés gyermek rendelkezik olyan fokú önismerettel, hogy teljes mértékben tisztában legyen a képességeivel, az értékeivel és a vágyaival. Ezért sokan felnőttként döbbennek rá, hogy nem a helyükön vannak, az a munka amit végeznek nem elégíti ki őket lelkileg, maximum anyagilag, persze ez sem elvetendő dolog.

Azonban teljesen más olyan munkát végezni, amit szívvel-lélekkel teszünk, amiben talán megtapasztalhatjuk a flow élményt is. ( A flow élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban , amit csinál, amitől energiával töltődik fel és örömét leli benne.) Ebben az esetben nem kötelességként, nem teherként éljük meg a munkavégzést, hanem olyan tevékenységként, ami által mi is többek leszünk, illetve a környezetünket is gazdagítjuk.

Jómagam is a negyvenes éveim elején találtam rá a life coachingra, aminél rögtön úgy éreztem, hogy ez az a hivatás, ami nekem való, amiben kibontakoztathatom az empátiámat, a beleérző képességemet, a segítő szándékomat, a megérzéseimet és mindezeket úgy, hogy az ügyfél hasznára válnak, ugyanakkor számomra is örömforrást jelentenek. Soha nem késő váltani, ha úgy érezzük, hogy a munkánk pusztán rutin, kötelesség. Azt szoktam mondani, hogy minden egyes pillanat tökéletes a váltásra, a változásra…

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: http://www.boldogsag-coach.com

Miért becsülöm magam?  Azért, mert jó szakember vagyok, vagy mert jó családanya, esetleg, jó feleség, jó barát…Melyik szerepem alapján döntök úgy, hogy értékes vagyok. Általában a szerepeinkkel azonositjuk magunkat, ebből kifolyólag, az adott szerepben elért eredményeink alapján értékeljük magunkat.

Ha a munkában sikeresek vagyunk, a kollégáink felnéznek ránk, akkor valószinüleg úgy érezzük, hogy szakmailag letettünk valamit az asztalra, ezért méltán gondolhatjuk, hogy értékes tagjai vagyunk a társadalomnak.  Ha a gyermekeink boldog, önbizalommal telt fiatalok, akik megtalálták a helyüket az életben, akkor remek családanyák ( családapák) lehetünk, hiszen olyan életszemléletet sikerült átadnunk, ami alapján teljes életet élnek az utódaink.
A sort folytathatnánk minden egyes szerepkörrel való felsorolással, de úgy is kérdezhetnénk, hogy mit becsülünk magunkban, a társadalmi poziciónkat, tisztességes életvezetésünket, vagy netán saját egyedi megismételhetetlen lényünket?
Utóbbi elég ritkán jut eszünkbe, mivel azt is elképzelhetetlennek tartjuk, hogy pusztán önmagunkért szeressenek bennünket.
Azért szeretlek mert vagy, és nem azért szeretlek, mert azt teszed, amit kérek tőled! Micsoda különbség, nem kell semmit bizonyitanom, nem kell semmit tennem, azért, hogy szeressenek, pusztán a lényem elegendő hozzá. Ha ebből a megközelitésből indulunk ki, akkor máris könnyebb megérteni, hogy miért nem tudjuk pusztán a lényünket becsülni magunkban, miért olyan idegen számunkra az önszeretet. Úgy tünik, hogy világunkban a szeretetet is ki kell érdemelni, mintha bizonyitanunk kellene a családunknak, a környezetünknek, a világnak, hogy szerethető, értékes emberek vagyunk.
Ahhoz, hogy megnyiljunk a boldogság, a kiegyensúlyozott élet felé,először meg kell tanulnunk szeretni és becsülni magunkat, amikor ezt már elsajátitottuk, akkor nyitva lesz az út, hogy embertársaink felé is szeretettel, elvárásoktól mentesen forduljunk.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/miert-tartom-magam-ertekesnek-/

A napokban olvastam egy cikket, mely olyan témát érintett, ami szinte minden coaching beszélgetésen felmerül. Mire hallgassak az eszemre, vagy a szívemre?

Naponta többször kerülünk döntéshelyzetbe, hol kisebb horderejű dolgokkal kapcsolatban, hol pedig életünk fő vonalát meghatározó lépések formájában. Általánosságban megfigyelhető, hogy a racionális döntések vannak túlsúlyban, míg érzelmi alapú döntéseket viszonylag ritkán hozunk. Emiatt azonban nagyon sokszor kellemetlenül érezzük magunkat egy-egy szituációban, hiszen olyan élethelyzeteket teremtünk magunknak, ami megélhető, elviselhető, de nem tölt el bennünket elégedettséggel, boldogsággal.

Munkahelyváltás esetén még mindig az a bevált szokás, hogy körülnézünk a piac által felkínált lehetőségek között, ahelyett, hogy tudatosan olyan munkát keresnénk, amit szívvel-lélekkel tudunk csinálni, amiben igazán jók vagyunk.

Párkapcsolatainkra, gyermeknevelési szokásainkra is jellemző az ésszerűség. Sokan évekig benn maradnak olyan párkapcsolatban, házasságban, amire az egymás mellett élés jellemző, ahelyett hogy megkeresnék azt a megoldást, amit a szívük is el tud fogadni. Ezért különböző kifogásokat gyártanak ( nem tudnék egyedül megélni, már nem találnék magamnak párt, a gyerekeim biztosan nem tolerálnák, ha változtatnék stb.), ezek a gondolatok megerősítik őket abban, hogy a változtatás kockázatos dolog.

Azonban a változások, a velük együtt járó kockázatok által találhatunk rá arra az életformára, amiben ki tudunk teljesedni, ami boldogsággal tölt el bennünket…és ha már megízleltük a bennünk rejlő erőt és értékeket, akkor a jövőben sokkal rutinosabban tudunk élni az élet által felkínált lehetőségekkel.

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com

Hibáztathatok-e bárkit azért, mert nem úgy élem az életemet, ahogy szeretném? Dönthet-e bárki helyettem? Tudja-e a másik ember, hogy számomra mi lenne az ideális? 
Egyedül csakis saját magunk felelünk azért, hogy mennyi örömöt viszünk a mindennapjainkba, mi döntünk arról, hogy valóra váltjuk-e az álmainkat. Mi választjuk meg a házastársunkat, a barátainkat, a munkánkat, az otthonunkat. Minden egyes lépésünkkel közelebb kerülünk a saját boldogságunkhoz, vagy éppen távolodunk tőle. 
Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a saját világunkban, élnünk kell az élet által felkínált lehetőségekkel, még akkor is, ha elsőre kockázatosnak tűnik. Ha soha nem merünk kilépni a nyugodt, megszokott, időnként egy kicsit “megkopott”  komfortzónánkból , akkor soha nem fognak megtalálni bennünket azok a lehetőségek, amik előre lendítenek a személyes fejlődésünkben.
Egy helyben fogunk toporogni és nem értjük nekünk miért nem jár alanyi jogon a boldogság, ami nem valami főnyeremény, amit a szerencsések megnyerhetnek, hanem döntés kérdése…
Ha úgy tekintünk a problémáinkra, hogy azok korábbi téves, rossz döntéseinknek a  következményei, akkor ennek a felelősségével érezhetjük magunkban a változtatás lehetőségét is.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/kezedben-a-dontes/