Boldogság Coach

A legnagyobb figyelmet a párkapcsolattal, illetve az intimitással foglalkozó írások kapják, nem véletlenül…
Olyan sarkalatos problémát tárgyalnak, ami kevés kivételtől eltekintve szinte mindenkire igaz. Mivel a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat olyan ritka, mint a fehér holló,(hozzáteszem az önmagával békében, összhangban élő ember is) ezért sokan keresik hozzá az útmutatást.
A szeretetet megélni születtünk, nem pedig csak álmodozni róla, ezért tudatosan, vagy kevésbé tudatosan mindenki ebbe az irányba tart.Hogy sikerül-e mindezt megélnie a saját nyitottságán, a belső iránytűjének használatán, önmaga elfogadásán és nem utolsó sorban az élet tiszteletén is múlik.Ugyanis, ha tisztelem az életet a maga szépségében, akkor nagy valószínűséggel így cselekszem az embertársaimmal és önmagammal szemben is.
Véleményem szerint több buktató is elénk kerül a “megvalósítás” során, néhányat felsorolnék a teljesség igénye nélkül:
– Párválasztásnál racionális döntéseket hozunk ( megfelelő egzisztencia, anyagi bázis, iskolai végzettség…stb.)
– Nem merünk hallgatni a szívünkre, a belső megérzéseinkre
– Alacsony önbecsülés miatt, bele sem merünk vágni a vágyott kapcsolatba…úgysem vagyok elég jó szindróma
– Annyira vágyunk a másik fél szeretetére, hogy menet közben feladjuk önmagunkat
– Nem ismerjük a társunk szeretetnyelvét, ahogy sokszor a sajátunkkal sem vagyunk tisztában…
– Nem megélni szeretnénk a párunkkal a bennünk lévő szeretetet, hanem általa szeretnénk töltekezni, nagy különbség!

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com

Azt hiszem sokan magukra ismerhetnek a következő történetben…

Rengeteg álmom volt, úgy éreztem senki nem állíthat meg, megvalósítom őket, és szárnyalni fogok,de aztán besétált az életembe a nagybetűs szerelem. Nagyon jó volt együtt, élveztem minden pillanatát, lestem a kívánságait, figyeltem minden rezdülését, örültem, ha boldognak láttam…
Majd egy napon azt vettem észre, hogy szinte teljesen eltűntem, feláldoztam magam kettőnk boldogságáért. Ami számomra fontos volt, már elhalványult, csak egy cél lebegett a szemem előtt, hogy ő velem maradjon, hogy boldogok legyünk. De rá kellett döbbennem, hogy az a boldogság amit így éltem meg, egyben súlyos fájdalom is, hiszen valahol útközben feladtam magam és ő észre sem vette…Már csak egy kérdés merült fel bennem, ha ez számára természetes volt, akkor valóban szeretett-e, valóban olyan mély volt az érzés, vagy csak én láttam így…
Persze nem okolhattam őt mindenért, hiszen az én döntésem volt.
Egy nagy jutalma mégiscsak volt a találkozásunknak, ráébredtem, hogy fontos vagyok önmagam számára, hogy magamat legalább annyira szeretnem kell, mint a páromat és az álmaimat soha nem adhatom fel, hiszen velük élhetem meg a teljességet…

Mérhetetlenül sok fájdalmat cipelünk, olyan sérelmeket, melyek akár évtizedes súllyal nyomják a vállunkat és ahelyett, hogy könnyítenénk terheinken, még tovább gyűjtögetjük őket. Ha jól átgondoljuk nem találunk olyan embert a közvetlen környezetünkben, aki ne okozott volna kisebb-nagyobb fájdalmat nekünk életünk során. A kérdés az, vajon érdemes-e azonosulnunk ezekkel a fájdalmakkal…
A válasz pedig egy határozott nem és ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el a számunkra bántó helyzeteket, vagy egyszerűen lépjünk túl rajtuk, a megoldás ennél összetettebb. Manapság nagyon divatos módszer az elengedés…engedd el a fájdalmat, engedd el a dühödet, a félelmedet…véleményem szerint nincs olyan negatívnak mondható érzelmünk, melyet könnyedén el tudnánk engedni. Ezek az érzelmek mélyen a lelkünkbe ivódtak, tehát megválni sem egyszerű tőlük. Úgy gondolom, minden érzelmet meg kell élni, a rosszakat és a jókat egyaránt, az elfojtás által nem fogjuk könnyebbnek érezni magunkat. 
Akkor mit lehet tenni? Másképp tekinteni az adott szituációra, magasabb nézőpontból szemlélni. Ha el tudjuk fogadni a tényt, hogy magunk teremtjük életünk eseményeit, mi vagyunk a forgatókönyvírók, a rendezők és a színészek is egyben, akkor már nem lesz nehéz kívülről szemlélni a történéseket, illetve magunkra vállalni a felelősséget. Ha olyan élethelyzetbe kerültem, melyben fájdalmat tapasztalok, az legalább annyira volt az én döntésem is, mint azé az emberé, aki miatt sértve érzem magam.

Te képes vagy-e a másik ember szemüvegén keresztül vizsgálni az eseményeket?
Mit jelent számodra a megbocsátás? Önmagad felé gyakorlod-e?

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/a-megbocsatasrol/

A szó hallatán elsőként talán Morgan Freeman és Jack Nicholson remek alakítása jut eszünkbe ( Rob Reiner :Bakancslista ), ahogy a két haldokló öregfiú valóra váltja régóta dédelgetett álmait. A film nem csupán remek szórakozás, hanem rendkívül tanulságos történet. A bakancslista azoknak a dolgoknak a sora, amelyeket az ember meg akar tenni, tapasztalni, mielőtt “feldobná a bakancsot”.

Mindannyian rendelkezünk bakancslistával, folyamatosan bennünk keringenek a meg nem valósított vágyaink. Ezek az álmok olyan tevékenységek, megélések, melyekhez nem éreztük magunkat elég erősnek, vagy úgy gondoltuk, hogy nem érdemelnénk meg. Már gyermekkorban elkezdjük csokorba gyűjteni őket és felnőttként tovább gyarapítjuk számukat. Ezek lehetnek egészen apró, illetve nagyobb horderejű dolgok is, viszont egytől-egyig arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem élünk teljes életet. Az elvetélt vágyak esetén hivatkozhatunk a külső körülmények negatív összjátékára, de ebben az esetben önmagunkat csapjuk be. Mindig mi döntjük el, hogy mit szeretnénk megtapasztalni és az általunk választott útnak megfelelő helyzeteket teremtünk a gondolataink segítségével. Azokra a dolgokra, szituációkra és személyekre irányítjuk a fókuszunkat, melyek az általunk még biztonságosnak vélt határok közötti halmazba beleférnek. Ha a vágyaink ezen a zónán túl mutatnak, akkor megnyugtatjuk magunkat azzal a mondattal…ez nekem úgy sem sikerülne…én ezt nem engedhetem meg magamnak… Ez a hozzáállás kényelmes, sokszor unalmas, de mindenképpen biztonságos életet eredményez. Ha nem vagyunk kellően őszinték önmagunkhoz, akkor abban a tudatban élhetjük tovább a mindennapokat, hogy a bakancslista életünk végén fog nyomasztani bennünket igazán.

A valóságban azonban nem így zajlik, hiszen mindannyiunkat foglalkoztatnak azok a vágyak, melyek segítségével kiteljesedhetnénk, melyek örömet okoznának nekünk. Viszont ez a fajta álmodozás energiablokkot hoz létre lelki és testi szinten egyaránt, mivel eleve megvalósithatatlannak minősítjük az adott dolgot. A másik negatív hozadék, hogy folyamatosan kompromisszumokat kötünk önmagunkkal  és ez aláássa az önbecsülésünket is. …Ha újra kezdhetném… kezdetű mondatok is megnyugtatják az elmét, hiszen úgy érezhetjük, hogy már nincs itt az idő a cselekvésre, a múltat pedig nem tudjuk átalakítani.

Bizonyára közhelynek tűnik, de a …soha sem késő… mondatnak is megvan a maga jelentősége, hiszen minden egyes pillanatban újabb döntést hozunk életünkre vonatkozóan és bármikor elindulhatunk egy másik irányba. Mindannyian tudjuk és érezzük, hogy milyen környezetben, milyen társakkal , milyen tevékenységek közben érezzük magunkat boldognak. Ha vállaljuk az érzéseinket, a megérzéseinket, akkor esélyt adunk magunknak a bakancslistánk jelenben való megélésére.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/bakancslista/

Előrebocsátanám, hogy az itt leírt gondolatok nem azokra az egyedülállókra vonatkoznak, akik keresik a párjukat, de még nem találták meg az Igazit, sokkal inkább azokra, akik a szingliség útvesztőiben látszólag remekül érzik magukat.
Azért írtam úgy, hogy látszólag, mert a nagy többség valójában szenved, csak még önmaguk előtt is nehéz ezt bevallani.
Ha megkérdezünk egy harmincas fiatalt, miért él egyedül, a válasz rendkívül meggyőző lesz:
Még nem találtam meg az igazit…
Rengeteg a munkám, nincs időm párkapcsolatot kialakítani…
Úgy érzem, még nincs mögöttem megfelelő anyagi bázis…
Folyamatosan tanulok, képzem magam, ezt tartom most fontosnak, ahhoz, hogy elérjem a céljaimat…
Tökéletes válaszok, csak éppen a valóságot nem közvetítik, amely nagyjából így hangzik:
Nagyon szeretnék társat magamnak, de képtelen vagyok feladni a kényelmet, a függetlenség adta előnyöket. Nehezen tudnék alkalmazkodni egy másik emberhez. Hiányzik az intimitás, a melegség, amit a társ adhat, de nem örülnék neki , ha valaki más osztaná be az időmet és gondoskodnom kellene még róla is…
Amíg ezeket a kimondatlan gátakat nem ismeri fel magában valaki, addig nincs lehetőség a továbblépésre, az engedély megadására, hogy belépjen az életébe a Társ.

Rajmon Beáta

Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com

Egy kis statisztikával kezdeném, a Google Trends felmérése alapján a szeretet kifejezésre irányuló Google keresések 52%-os, míg a boldogságra irányuló kifejezések 47%-os növekedést értek el az elmúlt héten…hmmm ez azért elgondolkodtató.
Vajon mi az üzenete ennek a felmérésnek? Nyilván mindenkinek más, attól függően épp milyen élethelyzetben van, de általánosságban elmondható, hogy e két kifejezés, ( melyek érzelmi állapotot, illetve érzelmet takarnak)  rengeteg embert  foglalkoztat. 
Innen már nem nehéz kitalálni, hogy miért is. Általában arra a szóra keresünk rá az interneten naponta akár többször is, ami valami oknál fogva nagyon érdekel bennünket. Amivel kapcsolatban hiány jelentkezik az életünkben, vagy gondjaink vannak vele kapcsolatban és egyenlőre nem tudjuk rá a megoldást. Pl. ha nincs munkánk, akkor az állás kifejezésre, ha épp párt keresünk magunknak, akkor a párkapcsolatra, vagy a szinglisségre. 
Ha ezt a fonalat gombolyítjuk tovább, akkor a következő következtetést szűrhetjük le, nagyon sokan keresik a boldogságot,  a szeretetet…olyan cikkek, zenék, filmek után böngésznek a neten, mely e két kifejezésre, illetve e két állapotra irányul. 
Mindezt nagy valószínűséggel nem azért teszik, mert annyira nagyszerűen érzik magukat, hanem mert valamiféle megoldást, vagy épp pótlékot ( akár egy szerelmes film segítségével) keresnek önmaguk számára. Talán ismerősen hangzik…annyira szeretek romantikus filmeket nézni, akkor úgy érzem, hogy boldog vagyok…A film segítségével (belehelyezve magunkat a főhős szerepébe) megélhetjük mindazokat az érzéseket, melyek jelenleg nincsenek az életünkben.
A fent említett felmérés, illetve a hozzáfűzött gondolatok a következő kérdéseket generálták bennem:

Mit jelent számodra a szeretet?
Te hogyan áramoltatod a környezeted felé?
Mennyi figyelmet energiát szentelsz szeretteidnek?
Tudod- e szeretni önmagad?
Mit jelent a boldogság számodra?
Hogyan szoktad boldogtalanná tenni magad?
Milyen gyakran ajándékozod meg magad örömteli pillanatokkal?

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/boldogsag-szeretet/

Sokszor elgondolkodom, vajon hányan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy az általunk kiépített határokat szabadon tologathatjuk.
Mi alakítjuk a saját világunkat, azt is mondhatnám, hogy gondolataink és az azt követő tetteink segítségével építjük nap, mint nap.
Ha elhiszem, hogy nekem semmi nem sikerül, örök vesztes vagyok, akkor valóban így alakítom az életem, vagyis a hitemnek megfelelően. Ha abban hiszek, hogy bármi lehetséges, akkor tisztában vagyok vele, hogy csupán én magam vagyok a korlát, ami megakadályoz abban, hogy valóra váljanak az álmaim, vagyis tőlem függ, hogy a korlátokat lebontom-e.
Valószínűleg könnyebb azt gondolni, hogy a körülmények rabja vagyok és csak sodródom az életben, hiszen ebben az esetben a felelősség nem az enyém. Látszólag nem én döntök, nem én teremtem az életem, hanem minden csupán megtörténik velem. Ennek az életszemléletnek számtalan hátránya közül a legfajsúlyosabb, hogy a vágyaim soha nem kerülnek felszínre és elmegy mellettem az élet.
Ha felvállalom a teremtéssel járó felelősséget, akkor egyúttal a “csodákat” is beengedem az életembe, elhiszem, hogy a gondolataim egy idő után a fizikai világban is realizálódnak. Ebben az esetben folyamatosan arra törekedem, hogy pozitív, a belső vágyaimnak megfelelő gondolatok keringjenek az elmémben. A csoda bármilyen formában érkezhet, rám találhat az a munka, amire évek óta szívből vágytam, amiben kiteljesedhetek, megtalálhatom azt az otthont, amibe minden nap szívesen hazatérek, megtalálhatom azt az embert, akivel összhangban tudok élni és még sorolhatnám…Az esetleges kudarcaimért nem a környezetemet okolom, hanem tisztában vagyok vele, hogy én hibáztam. Ebben az esetben magát a tévedést, nem sorscsapásként élem meg, hanem egyfajta tapasztalásként, amit a jövőben bármikor kijavithatok.
A teremtés lehetősége mindannyiunké és a csodák mindig jelen vannak, csupán nyitottnak kell lenni rá…

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/beengedem-e-a-csodakat-az-eletembe-/