Előrebocsátanám, hogy az itt leírt gondolatok nem azokra az egyedülállókra vonatkoznak, akik keresik a párjukat, de még nem találták meg az Igazit, sokkal inkább azokra, akik a szingliség útvesztőiben látszólag remekül érzik magukat.
Azért írtam úgy, hogy látszólag, mert a nagy többség valójában szenved, csak még önmaguk előtt is nehéz ezt bevallani.
Ha megkérdezünk egy harmincas fiatalt, miért él egyedül, a válasz rendkívül meggyőző lesz:
Még nem találtam meg az igazit…
Rengeteg a munkám, nincs időm párkapcsolatot kialakítani…
Úgy érzem, még nincs mögöttem megfelelő anyagi bázis…
Folyamatosan tanulok, képzem magam, ezt tartom most fontosnak, ahhoz, hogy elérjem a céljaimat…
Tökéletes válaszok, csak éppen a valóságot nem közvetítik, amely nagyjából így hangzik:
Nagyon szeretnék társat magamnak, de képtelen vagyok feladni a kényelmet, a függetlenség adta előnyöket. Nehezen tudnék alkalmazkodni egy másik emberhez. Hiányzik az intimitás, a melegség, amit a társ adhat, de nem örülnék neki , ha valaki más osztaná be az időmet és gondoskodnom kellene még róla is…
Amíg ezeket a kimondatlan gátakat nem ismeri fel magában valaki, addig nincs lehetőség a továbblépésre, az engedély megadására, hogy belépjen az életébe a Társ.
Rajmon Beáta
Még több cikket itt olvashatsz: www.boldogsag-coach.com
