Naplórészlet…
Mindig küszködtem az elfogadás művészetével, kamaszkoromtól kezdve egészen a harmadik gyermekem megszületéséig. Nem tudtam miért, egyszerűen nem szerettem magam. Sokszor töprengtem rajta, vajon mit nem tudok magamban elfogadni, miért nem érzem magam értékesnek. Pedig tudtam, hogy jó anya vagyok, férjem szerint feleségnek is nagyszerű, elfogadással közeledtem az emberek felé, egyszóval akár tökéletesnek is érezhettem volna magam, mégsem így történt. Úgy éreztem, hogy nem tudok annyit nyújtani, amennyit szeretnék, nem tudok elég jó lenni, mintha folyamatosan a környezetemben élőkhöz hasonlítottam volna magam. Az egyik embert erősebbnek,a másikat bölcsebbnek, a harmadikat nyitottabbnak láttam, én pedig ott kullogtam mögöttük a képzeletbeli sorban.
Aztán szép lassan elindultam befelé, mindig egyre mélyebbre és végül találkoztam önmagammal. Az volt az a pillanat, ami megváltoztatta a világról és önmagamról alkotott képemet. A belső utazásom eleinte rendszeres meditációval kezdődött, majd önismereti csoportokban való részvétellel folytatódott, végül megérkezett a válasz…nem tudtam felszínre hozni magamból azokat az értékeket, melyek kapcsán megélhettem a valódi énemet. Azt az embert, aki egyszerre lehet nő, anya, feleség és támogató, aki másoknak segít, hogy megtalálják a saját békéjüket.
Amíg nem a saját utamat jártam, addig hiába kaptam pozitív visszajelzéseket, nem erősítették meg az önmagamba vetett hitemet. Ahhoz rá kellett találnom a saját ösvényemre, amiben kiteljesedhettem, amiben jól éreztem magam, ahol egyszerre adhattam és kaptam is, tanultam és tanítottam is és tudatában voltam a saját értékeimnek, szerethetőségemnek.
Rajmon Beáta
További cikkeket itt olvashatsz: http://boldogsag-coach.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: