Érdekes cikket olvastam a napokban, melyben egy párkapcsolati tanácsadó könyvre hívják fel az olvasó figyelmét. A könyv címe eredeti fordításban: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz.
Rendkívül figyelemfelkeltő címet választott az író, mondhatni provokálót, ami mellett nem lehet csak úgy elsétálni. Az első gondolatom a következő volt: Hogyan lehetnék boldog bárkivel? Ha csak azokat számba veszem, akikkel nap, mint nap találkozom, már megdől a tétel, hiszen semmi vonzót nem találok sem a postásban, sem a sarki közértesben. Ebből az elgondolásból kiindulva, bárki lehetne a párom, mindenkivel képes lennék harmóniában élni, ha önmagamat el tudom fogadni. Ez a szemlélet távol áll tőlem, attól függetlenül, hogy nagyon fontos dolognak tartom az önszeretet. Véleményem szerint a párválasztás soha nem pusztán véletlen, vagy éppen ösztönös, mindig olyan párt választunk maguknak, aki mellett bizonyos tapasztalásokban lehet részünk. A tapasztalások felismerése és a megfelelő következtetések levonása nagy mértékben függ önismeretünk mélységétől, illetve érzelmi intelligenciánk fejlettségétől. Azzal a gondolattal viszont egyetértek, hogy akkor fog jól működni egy párkapcsolat, ha a felek szeretni tudják önmagukat, mert ebben az esetben nem a társukkal akarják pótolni a bennük lévő űrt.
Akik párkapcsolati problémával küzdenek, szinte mindenkire kivétel nélkül jellemző, nem tudják önmagukról, hogy szerethető és értékes lények. Amíg ezt nem tapasztalják meg, addig lehet a partner bármilyen vonzó, kedves, figyelmes és még sorolhatnám, nem fogják megélni a teljes összhangot, mert a saját el nem fogadott gyengeségeiket fogják a párjukra kivetíteni. A hangsúly azon van, hogy el tudom-e fogadni magam a gyengeségeimmel együtt is, tisztában vagyok-e azzal, hogy ezekkel együtt vagyok teljesen egyedi és értékes.
Ami szintén nagyon fontos kérdés, képes vagyok-e önmagam adni a párkapcsolatban. Meg tudom-e élni mindazt, ami bennem van, bátran felvállalom-e az érzéseimet, a gondolataimat, a hitemet és ezekkel együtt fogad el a társam, vagy folyamatos megfelelésben vagyok és a saját igazságomat véka alá rejtve, feladom önmagam. Nagyon kevés az a párkapcsolat, ahol a felek szabadon kapcsolódnak egymáshoz, ahol nincsenek tabuk, a kritika éppúgy építő jellegű, mint a simogatás, kölcsönös figyelem és szeretet jellemzi a kapcsolatot. Mindannyian szeretnénk tökéletes párkapcsolatban élni, de a hozzá vezető utat nem szívesen vállaljuk, pedig ez is, mint minden az életben, a fejlődésről szól. A pozitív gondolkodás híveit valószínűleg mellbe fogja ütni az írásom, ettől függetlenül felvállalom a saját igazságomat, ami lehet, hogy ugyanolyan provokatív, mint a gondolatindító cím.
Rajmon Beáta
