Boldogság Coach

Vállald önmagad!

  Az emberi viselkedésen töprengtem a napokban, az adott szituációkra adott reakcióinkon, illetve azon, hogy mennyire merünk megnyilvánulni a világ előtt. Őszintén megvallom nagyon kevés olyan emberhez volt szerencsém, akit ne a “tömeg” irányított volna, aki ki mert állni a saját igaza, a saját valósága mellett.  Az élet számos területével kapcsolatban megfigyeltem, hogy döntő szerepe… Tovább »

Instant boldogság

  Szinte kivétel nélkül mindenki boldog életre vágyik, a megvalósítás azonban rendkívül sokféle lehet, függhet az egyén személyiségétől, képességeitől, élethelyzetétől, életfeladatától, érzelmi beállítódásától egyaránt. Az egyediség mindig egyéni megoldást sejtet, ami abszolút személyre szabott  utat jelent. Probléma akkor keletkezik, ha a “boldogság kereső” instant módon szeretné elérni a vágyait, vagy épp megtalálni önmagát. A kávét… Tovább »

A félelem fogságában

  – Tudom, hogy meg kellene tennem, de egyszerűen nem megy, olyan mintha a félelem lefagyasztana…– Tudod, hogy mitől félsz, ismered a félelmedet?– Sok mindentől…el tudom-e viselni a magányt, képes leszek-e egyedül megállni a lábamon, hogyan fogadja el a gyermekem a döntésemet…annyi minden kavarog a fejemben. Minden egyes alkalommal, amikor elhatározom, hogy pontot teszek a… Tovább »

Elfogadni önmagam

  Naplórészlet… Mindig küszködtem az elfogadás művészetével, kamaszkoromtól kezdve egészen a harmadik gyermekem megszületéséig. Nem tudtam miért, egyszerűen nem szerettem magam. Sokszor töprengtem rajta, vajon mit nem tudok magamban elfogadni, miért nem érzem magam értékesnek. Pedig tudtam, hogy jó anya vagyok, férjem szerint feleségnek is nagyszerű, elfogadással közeledtem az emberek felé, egyszóval akár tökéletesnek is… Tovább »

Önismereti kincsestár

  “Minden ember egy kis csoda, mivel egyszeri és megismételhetetlen.” Mérő László Önismereti kincsestár Kedves Felfedező, egy utazáson szeretnélek végigkísérni, mely hozzásegít Önmagad megismeréséhez, tudatos feltérképezéséhez. A munka során találkozol árnyoldalaiddal éppúgy, mint egyediségeddel. A belső utazás segítségével önmagadat, kapcsolataidat, a benned feszülő vágyakat, a téged akadályozó korlátokat ismerheted meg. A kérdések, feladatok tükröt tartanak,… Tovább »

A kérdések ereje

Ha kellően tudatosak vagyunk, figyelünk a megérzéseinkre, figyelünk az életünkben megjelenő lehetőségekre és a megfelelő időben élünk is vele. A tudatosságunkhoz azonban az is hozzá tartozik, hogy időnként felülvizsgáljuk önmagunkat, az életünket. Olykor érdemes feltenni azokat a kérdéseket, amelyek alapján eldönthetjük, hogy a helyes úton haladunk-e. Ezek a kérdések arra ösztönöznek minket, hogy változzunk, változtassunk…. Tovább »

Ismered önmagad?

Ismered önmagad, tudod, hogy ki vagy valójában, milyen értékeid és milyen gyengeségeid vannak? Ha a válaszod igen, akkor valószinüleg a helyeden vagy, azt a munkát végzed, ami örömmel tölt el és olyan kapcsolatban élsz, ami boldogságot ad számodra. Vagyis tisztában vagy önmagaddal, sőt őszintén rálátsz önmagad gyenge és erős pontjaira, ennek tudatában alakitod a mindennapjaidat, a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!