Boldogság Coach

Miért kötünk minden áldott nap kompromisszumot önmagunkkal és választjuk a langyos életet, ahelyett, hogy szeretetben telnének a napjaink? Miért áldozzuk fel életünket az egyhangúság oltárán, ahelyett, hogy valóban élnénk?

Olyan kapcsolatokra pazaroljuk időnk nagy részét, ami nem hogy szeretetet, de még tiszteletet sem ad, amelyben nem együtt, hanem egymás mellett élünk. Ugyanakkor sóvárogva nézzük a szerelmes filmeket, s közben átszellemülve, beleképzeljük magunkat a történetbe, s ott a filmvásznon legalább boldogok lehetünk egy kis időre. Évek telnek el szürkén, egyhangúan, s valami nagy katarzisnak kell történnie, ahhoz, hogy ebből a megalkuvó helyzetből kimozdítson bennünket. A kérdés az, hogy miért éljük meg a felesleges szenvedést, ahelyett, hogy belülről vezérelve élnénk, s hallgatnánk a szívünkre.

Pedig a lehetőség mindenki számára adott, lehet másként is élni, szerelemben, vágyaktól, szenvedélytől fűszerezve. Ahol úgy érzed, hogy elégsz a másik szeretetében, ahol tudod a gondolatait, érzed az érzéseit, benne jársz, te vagy a másik fele. Olyan kapcsolódás ez, ami keveseknek adatik meg, pusztán azért, mert elnyomják lelkük hangját és egy racionális világban, észérvek szerint keresik partnerüket. Ha egy kapcsolatot önzetlen szeretet tart össze, ott nem érzi egyik fél sem, hogy áldozatot kellene hoznia, ő is örül társa örömének. S egy ilyen kapcsolatban az intimitás még inkább összefűzi a két embert, még szorosabb köteléket képez, ami által megélhetik a teljességet.

Magadra ismertél a sorok olvasása közben? Ha úgy érzed, szívesen választanád a teljes életet,  hallgass a szívedre, s engedd, hogy vezessen!

Rajmon Beáta

További cikkek itt olvashatók: http://boldogsag-coach.com

Nézem a velem szemben ülő férfit,  s közben azon gondolkodom, vajon hány embernek mutatja meg ezt az arcát… Tiszta, őszinte, érdeklődő, gyermeki, tele van szeretettel. A világító kék szempár kíváncsian olvas a tekintetemben, mialatt mosolyra húzódik a szája. Várja tőlem a visszajelzést, én viszont úgy döntök, még várok, egészen addig, amíg ki nem mondja mindazt, ami a lelkében lejátszódik.

– Nagyon nehéz minden áldott nap megmutatni a világnak, hogy milyen erős vagyok és sikeres.

– Tudom, viszont  rengeteget dolgozol azért, hogy ezt bebizonyítsd.

– Igen, de  már belefáradok, úgy érzem, mintha mindig figyelnének, a reakcióimat, a döntéseimet, a válaszaimat…

– Mit tennél, ha nem lenne közönség, ha nem kellene senkinek “játszanod”?

– Úgy érted, ha levehetném az álarcot? Kimutatnám az érzéseimet, akkor is, ha éppen sebezhető vagyok, nem mosolyognék akkor, amikor az ügyfelemet legszívesebben a pokolba kívánnám, sírnék, ha egy megható filmet látok, megölelném az apámat, anélkül, hogy attól tartok visszautasítaná.

– Miért nem lépsz ki ebből a játszmából, miért ragaszkodsz a szerepeidhez? 

– Mert akkor összedől a világom, akkor megsemmisül minden, amit eddig felépítettem, eltűnik az illúzió és marad a valóság.

Sajnos nagyon sokan élünk olyan illúzióvilágban, amit azért építettünk, hogy megfeleljünk a környezetünknek, a családunknak, a külvilágnak. Viszont ennek a játéknak nagy ára van, rengeteg energiát kíván tőlünk a fenntartása. Ahhoz, hogy mindig a lehető legjobb formánkat mutassuk, folyamatosan résen kell lenni, figyelni arra mit mondunk, hogyan viselkedünk, mennyit mutatunk meg a bennünk lezajló történésekből. Ha csak egy kis időre kilépünk a szerepünkből, lehullhat az álarc, s kiderülhet a meztelen valóság. Látható és érezhető lesz, hogy sebezhetők vagyunk és mennyire vágyunk a szeretetre… 

Hatalmas bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk a lehetőséggel és fel merjük vállalni önmagunkat. De megéri, hiszen a szerepektől való megszabadulás hihetetlen szabadságot ad, megszűnik a kényszeres megfelelés és a szabadon áramló érzések által olyan emberi kapcsolatokat alakíthatunk ki, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, teljes életet élhessünk.

Rajmon Beáta

 http://boldogsag-coach.com

Talán már sokan hallottatok a jobb veled a világ mozgalomról, melynek lényege, hogy tudatosan gyakoroljunk jócselekedeteket, ezáltal nem csak mások életét tesszük szebbé, könnyebbé, hanem saját magunk is megtapasztalhatjuk a segítségnyújtással együtt járó pozitív érzéseket. A cél, hogy egy élhetőbb, szeretetteljesebb világot teremtsünk meg.

Mit gondolsz, Te hozzájárulsz egy szebb világ megteremtéséhez? Hogy érzed, hány olyan lehetőséget ragadtál meg, amikor segíthettél másokon, illetve hányszor hagytad elvetélni ezeket? Most bizonyára felvetődik a kérdés, hogyan kötődik mindez a life coachinghoz, az életviteli problémák megoldásához, a boldogság megteremtéséhez?

Életünk minősége nagymértékben függ attól, hogy mennyire gyakoroljuk az empátiát, a másik ember felemelését, a hálát a hétköznapokban. Egy kapcsolatot többféle módon élhetünk meg és ez egyaránt igaz, a párkapcsolatokra,a  baráti kötődésekre, családi kötelékeinkre. Ha pozitív szándékok vezérelnek bennünket az életben, akkor nem csak a kapcsolataink virágoznak ki, hanem az energiaszintünk is emelkedik, a bónusz pedig az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az érzelmi intelligencia folyamatos fejlesztése nagymértékben segíti, hogy oly módon tudjunk kapcsolódni a másik emberhez, mely társulásban szabadon megélhetjük a bennünk lévő értékeket, érzéseket. Fontos az őszinte szándék, a belülről jövő indíttatás, tehát, ha azért segítünk, mert ez jobb fényben tüntet fel bennünket, akkor a jutalom elmarad, ráadásul nem is értjük, hogy miért toporgunk még mindig egy helyben. Viszont minden egyes önzetlen cselekedettel szebbé, örömtelibbé varázsolhatjuk életünket.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/veled-is-jobb-a-vilag-/

Talán ismerősen hangzik, hogy a szülői minta tovább öröklődik a gyermekre. Már egészen apró gyermekként szüleinket figyeljük, magunkba szívjuk “bölcsességeiket”, illetve elraktározzuk mindazokat a viselkedési mintákat, melyeket a szülők a mindennapok során alkalmaznak. Persze a tanulás során nem szelektálunk, pusztán gyűjtögetünk, nem gondoljuk át, hogy melyek hasznosak, illetve mi az amit nem kellene rögzítenünk.  Tulajdonképpen az egész életszemléletüket , az egyes eseményekre adott reakcióikat, illetve a problémamegoldó képességüket is jól megfigyeljük. Ezek a tapasztalatok a későbbiekben a saját életünkben is megjelennek. Sokszor rajta kaphatnánk magunkat, hogy éppen úgy reagálunk le egy történést, ahogy annak idején valamelyik szülőnk tette.
Egy-egy baráti beszélgetés alkalmával hallhatjuk a következő mondatokat… Éppen olyan szerencsétlen vagyok, mint az anyám. Én is mindig olyan párt találok magamnak, aki képtelen a rendes családi életre….  Minden munkahelyemen kudarcot vallottam, ugyanolyan peches vagyok, mint apám… A sort még hosszan lehetne folytatni.
Ilyenkor a panaszáradatnál általában nem lépünk tovább, nem vizsgáljuk meg, hogyan futott zátonyra a házasságunk, vagy miért nem tudunk helytállni a munkahelyünkön. Tulajdonképpen ugyanazokat a sémákat visszük tovább, amit gyermekként láttunk a szüleinktől. Persze ez nem tudatosan történik, viszont, minden egyes negatív viselkedési minta, ami a fejlődésünket hátráltatja, ami a kibontakozásunk útjában áll, keményen bevésődik. Nyilván léteznek olyan szülői örökségek is, melyek a gyermeket előkészítik egy  sikeres, örömteli életre, de talán ebből van a kevesebb. Ebben az esetben a szülők pozitív életszemlélettel és nagyfokú tudatossággal rendelkeznek. 
Akkor várható csak pozitív változás, amikor ezeket a sémákat felismerjük , az életünkre gyakorolt hatásukat belátjuk és tudatosan átalakítjuk őket. Ha  szembetaláljuk magunkat egy megoldandó problémával és nem a megszokott rutin szerint járunk el, amit megtanultunk, hanem felhasználjuk a belső bölcsességünket, akkor elkezdődik egy olyan életszakasz, ami a fejlődésünket szolgálja, amiben önmagunkra találhatunk. Nagy hasznunkra lehet a folyamatos önreflexió is, illetve a kihívásokkal való szembenézés.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/szuloi-oroksegunk/

Naplórészlet…

Mindig küszködtem az elfogadás művészetével, kamaszkoromtól kezdve egészen a harmadik gyermekem megszületéséig. Nem tudtam miért, egyszerűen nem szerettem magam. Sokszor töprengtem rajta, vajon mit nem tudok magamban elfogadni, miért nem érzem magam értékesnek. Pedig tudtam, hogy jó anya vagyok, férjem szerint feleségnek is nagyszerű, elfogadással közeledtem az emberek felé, egyszóval akár tökéletesnek is érezhettem volna magam, mégsem így történt. Úgy éreztem, hogy nem tudok annyit nyújtani, amennyit szeretnék, nem tudok elég jó lenni, mintha folyamatosan a környezetemben élőkhöz hasonlítottam volna magam. Az egyik embert erősebbnek,a  másikat bölcsebbnek, a harmadikat  nyitottabbnak  láttam, én pedig ott kullogtam mögöttük a képzeletbeli sorban.
Aztán szép lassan elindultam befelé, mindig egyre mélyebbre és végül találkoztam önmagammal. Az volt az a pillanat, ami megváltoztatta a világról és önmagamról alkotott képemet. A belső utazásom eleinte rendszeres meditációval kezdődött, majd önismereti csoportokban való részvétellel folytatódott, végül megérkezett a válasz…nem tudtam felszínre hozni magamból azokat az értékeket, melyek kapcsán megélhettem a valódi énemet. Azt az embert, aki egyszerre lehet nő, anya, feleség és támogató, aki másoknak segít, hogy megtalálják a saját békéjüket.
Amíg nem a saját utamat jártam, addig hiába kaptam pozitív visszajelzéseket, nem erősítették meg az önmagamba vetett hitemet. Ahhoz rá kellett találnom a saját ösvényemre, amiben kiteljesedhettem, amiben jól éreztem magam, ahol egyszerre adhattam és kaptam is, tanultam és tanítottam is és tudatában voltam a saját értékeimnek, szerethetőségemnek.

Rajmon Beáta

További cikkeket itt olvashatsz: http://boldogsag-coach.com

Ha pozitív életszemléletű vagyok, akkor törvényszerűen boldog is? Véleményem szerint nem, mert a pozitivizmusom nem azt jelenti, hogy a belső vágyaim alapján élek, pusztán megpróbálok pozitív módon közelíteni az élethez, az emberekhez. Meglátom a nehézségekben rejlő tanítást,ha rossz élményben van részem, azt nem sorscsapásnak tekintem, hanem tapasztalásnak. Megjelenik a hála az életemben, ezentúl nyitott vagyok a világra, embertársaimra, a felém közeledő lehetőségekre. Nyilván ez az attitűd, sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb életvitelt eredményezhet, bár a felszín alatt fortyoghat a láva…

Pozitív vagyok, vagy önmagam vagyok és a belső iránytűm szerint élek? Azt gondolom a kettő között van “némi” különbség, az első variáció már sokkal magasabb lépcsőfok, a pesszimista magyar hozzálláshoz képest, de még mindig nem az a kategória, ami a teljességhez elvezethet. Amikor önmagam vagyok, a lelkem vezérel, olyan irányt vesz az életem, ami minden tekintetben engem szolgál. A szerepjátékokat mellőzöm és az élet színpadán, minden tekintetben magamat adom, még akkor is, ha ez látszólagos veszteségeket generál. Olyan emberekkel veszem körül magam, akik jelenlétében meg tudom élni a boldogságot, olyan munkát végzek, amiben a belső értékeim felszínre törhetnek és megtapasztalhatom a flow élményt. Olyan párt választok magamnak, aki mellett szabadnak érzem magam, ugyanakkor a bennem lévő szeretetet is szívesen osztom meg vele és nem tőle várom, hogy boldoggá tegyen.

Amikor a bensőm vezérel, az alatt nem egy tudatos, állandó figyelmet igénylő magatartást értek, amiben folyamatosan a pozitív hozzáállásra kell törekednem, még akkor is, ha legszívesebben sírva fakadnék, hanem olyan életvitelt, amiben szabadon kinyilvánítom az érzéseimet, gondolataimat, szabadon hozok döntéseket, s mindezt úgy, hogy összhangban legyek a lelkemmel. Nem a külvilágnak akarok megfelelni, hanem elsősorban önmagamnak, ennek persze az a jutalma, hogy megtalálom a saját békémet, ami hozzásegít ahhoz, hogy a világban is békére leljek.

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/a-pozitivizmusom-elegendo-a-boldogsaghoz-/

Nem oly rég megnéztem egy rendkívül szórakoztató, ugyanakkor mély lelki mondanivalóval rendelkező filmet. /Életrevalók/
Ha pusztán filmajánlásnak szánnám ezt az írást, akkor ezt a pár sort osztanám meg.
Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata Philippe, felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst.
Azt az embert, aki most szabadult a börtönből és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces, meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerű barátság lesz…
A film megtörtént eseményt dolgoz fel.
A filmajánláson túl a saját gondolataimat is leírnám a témával kapcsolatban. A film üzenete abszolút pozitív, egy olyan világba csöppenünk általa, ahol nincs lehetetlen, amelyben a szereplők olyan értékeket fedeznek fel önmagukban és olyan örömöket találnak a mindennapjaikban, ami előtte rejtve volt számukra. A különbözőségeik által kaput nyitnak egymás számára, olyan lehetőségekkel ismertetik meg a másik felet, ami teljesebbé teszi az életüket. Olyan tanítást adnak át egymás számára, ami gyökeresen megváltoztatja egész addigi életüket, sőt értelmet ad neki…
A film kapcsán felmerül bennem néhány kérdés…hányan tudjuk így élvezni az élet adta apró örömöket? Hányan látjuk meg a nehézségekben a belső fejlődés lehetőségét? Mennyire vagyunk nyitottak a “kívülről” jövő tanításokra? Mennyire vagyunk képesek pozitív módon viszonyulni a velünk történő eseményekhez? Mennyire tudjuk elfogadni a másik embert, képesek vagyunk-e meglátni az értékeit és nem utolsó sorban tudunk-e igazán élni?

Aki kedvet kapott a film megtekintéséhez, annak jó szórakozást kívánok!

Rajmon Beáta

Olvass tovább: http://www.boldogsag-coach.com/news/eletrevalok1/