Boldogság Coach

Minden év vége, különösen a karácsonyi időszak, tökéletes alkalom a lelki számvetésre, amikor átgondolhatjuk mit tapasztaltunk az adott évben, mit sikerült megtanulnunk, miben fejlődtünk. Nehézségek, feladatok szinte mindenkinek jutnak, viszont nem egyformán törekedünk a megoldásukra és a bennük rejlő tanítások beépítésére az életünkbe. Ahogyan egy-egy problémára reagálunk, meghatározza az élethez, embertársainkhoz való viszonyunkat. 

Ha figyelmesek voltunk év közben, akkor találkozhattunk azokkal a hiányosságainkkal, melyek akadályt jelentenek abban, hogy a maga szépségében tapasztaljuk meg az életet. Ezek a tulajdonságaink, viselkedési mintáink a részünkké váltak az évek során és csak akkor figyelünk fel rájuk, amikor szembe találkozunk egy komolyabb problémával, melynek a megoldásához az adott tulajdonságot át kell alakítanunk, esetleg meg kell tőle válnunk. Ez a folyamat mindig a felismeréssel kezdődik, majd tudatos átalakítással folytatódik. Amíg a problémáinkat nem tekintjük kihívásnak, megoldandó feladatnak, addig nincs lehetőség a komolyabb lelki fejlődésre. 

A fent leírt gondolatokat szemléltetném.. ha például nem rendelkezünk elegendő önbizalommal, nem tudunk kiállni önmagunkért, akkor az élet rendre elénk tár olyan lehetőségeket, ahol ezt megtanulhatjuk. A kérdés az, hogy hányszor sétálunk bele ugyanabba az utcába, míg tudatosul bennünk a feladat és a megoldás. Lehet, hogy csodálattal tekintünk azokra az emberekre, akiket erősnek, magabiztosnak látunk, vagy a másik verzió szerint az erős ember az “ellenségünk”, aki kihasználja a mi gyengeségünket. Egyik fajta szemlélet sem célravezető, csak abban az esetben tudunk mi is felvérteződni, ha szembe merünk nézni a félelmeinkkel és ha kis lépésekben is, de kilépünk a biztonságos komfortzónánkból.

Minden év egy újabb lehetőséget hordoz magában, hogy megtapasztalhassuk milyen az, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, amikor kerek egész a világ. Ehhez át kell lépni a saját határainkat és meg kell tapasztalnunk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint az gondolnánk.

Lehetőségekben Gazdag Új Esztendőt kívánok!

Rajmon Beáta

www.boldogsag-coach.com

Közeleg a Szeretet Ünnepe, amikor jókívánságainkkal köszöntjük szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket. Beköltözik otthonunkba a meghitt hangulat, a csodavárás és a béke. Végre kiléphetünk a hétköznapok taposómalmából, hogy egy kicsit a lelkünk is megpihenhessen, töltekezzen. Odafigyelünk egymásra, nagyokat beszélgetünk, játszunk gyermekeinkkel, örölünk a másik örömének, a szivből jövő ajándékoknak, a meglepetéseknek. Mintha egy másik világba csöppennénk, amikor az idő egy kicsit lelassul, nem a külvilágra fókuszálunk, hanem a bennünk lejátszodó történésekre. Ilyenkor mindenki felveszi az ünnepi ruháját, s a bensőnket is fénnyel töltjük meg.

Felvetődik néhány kérdés: Lehet, hogy egész évben erre a pár napra készülünk, s az idő többi részében csak áhítozunk a belső békességre? Miért nem tudjuk mindennap megélni a szeretetet, a boldogságot, az összetartozás élményét? Mi szükséges ahhoz, hogy észrevegyük a hétköznapok áldásait?

Olyan kérdések, melyek ott lebegnek körülöttünk, mi mégsem keressük a választ, mert az kemény belső munkát igényelne. A ma embere, pedig folyamatosan úton van, nem ér rá elmélkedni, befelé fordulni. Csakhogy úton lenni, az én olvasatomban egész mást jelent, amikor a saját ösvényünket tapossuk összhangban a lelkünkkel, a világgal, a természettel. Amikor úgy rezdülünk, úgy cselekszünk, hogy az számunkra éppúgy öröm legyen, mint a környezetünknek. Nem kell nagy és kivitelezhetetlen dolgokra gondolni, pusztán örülni a létezésnek, tisztelni egymást, megélni a vágyainkat, keresni a lehetőségét annak, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz, áramoljon közöttünk a szeretet.

Kívánom, hogy minden egyes napunk legyen olyan szép, mint a Szeretet Ünnepe! Érezzük a hálát, mindazért, ami körülvesz bennünket, a családunkért, az otthonunkért, azért, hogy van az asztalon mindennap étel, lássuk meg a hétköznapi csodákat, lassítsunk egy kicsit és élvezzük az életet. 

Rajmon Beáta

http://boldogsag-coach.com

Miért kötünk minden áldott nap kompromisszumot önmagunkkal és választjuk a langyos életet, ahelyett, hogy szeretetben telnének a napjaink? Miért áldozzuk fel életünket az egyhangúság oltárán, ahelyett, hogy valóban élnénk?

Olyan kapcsolatokra pazaroljuk időnk nagy részét, ami nem hogy szeretetet, de még tiszteletet sem ad, amelyben nem együtt, hanem egymás mellett élünk. Ugyanakkor sóvárogva nézzük a szerelmes filmeket, s közben átszellemülve, beleképzeljük magunkat a történetbe, s ott a filmvásznon legalább boldogok lehetünk egy kis időre. Évek telnek el szürkén, egyhangúan, s valami nagy katarzisnak kell történnie, ahhoz, hogy ebből a megalkuvó helyzetből kimozdítson bennünket. A kérdés az, hogy miért éljük meg a felesleges szenvedést, ahelyett, hogy belülről vezérelve élnénk, s hallgatnánk a szívünkre.

Pedig a lehetőség mindenki számára adott, lehet másként is élni, szerelemben, vágyaktól, szenvedélytől fűszerezve. Ahol úgy érzed, hogy elégsz a másik szeretetében, ahol tudod a gondolatait, érzed az érzéseit, benne jársz, te vagy a másik fele. Olyan kapcsolódás ez, ami keveseknek adatik meg, pusztán azért, mert elnyomják lelkük hangját és egy racionális világban, észérvek szerint keresik partnerüket. Ha egy kapcsolatot önzetlen szeretet tart össze, ott nem érzi egyik fél sem, hogy áldozatot kellene hoznia, ő is örül társa örömének. S egy ilyen kapcsolatban az intimitás még inkább összefűzi a két embert, még szorosabb köteléket képez, ami által megélhetik a teljességet.

Magadra ismertél a sorok olvasása közben? Ha úgy érzed, szívesen választanád a teljes életet,  hallgass a szívedre, s engedd, hogy vezessen!

Rajmon Beáta

További cikkek itt olvashatók: http://boldogsag-coach.com

Nézem a velem szemben ülő férfit,  s közben azon gondolkodom, vajon hány embernek mutatja meg ezt az arcát… Tiszta, őszinte, érdeklődő, gyermeki, tele van szeretettel. A világító kék szempár kíváncsian olvas a tekintetemben, mialatt mosolyra húzódik a szája. Várja tőlem a visszajelzést, én viszont úgy döntök, még várok, egészen addig, amíg ki nem mondja mindazt, ami a lelkében lejátszódik.

– Nagyon nehéz minden áldott nap megmutatni a világnak, hogy milyen erős vagyok és sikeres.

– Tudom, viszont  rengeteget dolgozol azért, hogy ezt bebizonyítsd.

– Igen, de  már belefáradok, úgy érzem, mintha mindig figyelnének, a reakcióimat, a döntéseimet, a válaszaimat…

– Mit tennél, ha nem lenne közönség, ha nem kellene senkinek “játszanod”?

– Úgy érted, ha levehetném az álarcot? Kimutatnám az érzéseimet, akkor is, ha éppen sebezhető vagyok, nem mosolyognék akkor, amikor az ügyfelemet legszívesebben a pokolba kívánnám, sírnék, ha egy megható filmet látok, megölelném az apámat, anélkül, hogy attól tartok visszautasítaná.

– Miért nem lépsz ki ebből a játszmából, miért ragaszkodsz a szerepeidhez? 

– Mert akkor összedől a világom, akkor megsemmisül minden, amit eddig felépítettem, eltűnik az illúzió és marad a valóság.

Sajnos nagyon sokan élünk olyan illúzióvilágban, amit azért építettünk, hogy megfeleljünk a környezetünknek, a családunknak, a külvilágnak. Viszont ennek a játéknak nagy ára van, rengeteg energiát kíván tőlünk a fenntartása. Ahhoz, hogy mindig a lehető legjobb formánkat mutassuk, folyamatosan résen kell lenni, figyelni arra mit mondunk, hogyan viselkedünk, mennyit mutatunk meg a bennünk lezajló történésekből. Ha csak egy kis időre kilépünk a szerepünkből, lehullhat az álarc, s kiderülhet a meztelen valóság. Látható és érezhető lesz, hogy sebezhetők vagyunk és mennyire vágyunk a szeretetre… 

Hatalmas bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk a lehetőséggel és fel merjük vállalni önmagunkat. De megéri, hiszen a szerepektől való megszabadulás hihetetlen szabadságot ad, megszűnik a kényszeres megfelelés és a szabadon áramló érzések által olyan emberi kapcsolatokat alakíthatunk ki, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, teljes életet élhessünk.

Rajmon Beáta

 http://boldogsag-coach.com